A Wild Hunt egy nagyon jól öregedett Witcher cím, ami még, ha ma jelenne meg a piacon akkor is releváns lenne. Napokban jelent meg erről a cikkünk a PRÓBÁLJUK ÚJRA keretein belül, ami ízekre szedi a játék főbb aspektusait és értékeli azokat az idő múlásának függvényében.
Viszont Gerált kalandjai öregedésével a teljes kiadás ára is csökkent, ami mára azt eredményezte, hogy az Epic Store kínálatában egy kedvező 5€ befektetéssel élhetünk, ami tartalmazza a The Witcher 3-at és annak két kiegészítőét, ami akár más riválisának az egész kampánya is lehetne belefektetett időben.
Hogy hogyan érhetjük el ezt az árat?
Az Epic Game Store egy Mega Sale-t tart, ahol alapvetően kedvező áron ruházhatunk be régi kívánságlistás termékeinkre, de még így is 15€ lenne a vaják, amit úgy tudunk még lejjebb tornázni, hogy használjuk a 3000 forintos Epic kuponunk, amihez nem kell semmit tennünk csak az áruház weblapján úgymond bezsákolni ezt és utána már használhatjuk a nekünk tetsző cím még kedvezményesebb ára reményében. Persze ezen akciót bármelyik általunk favorizált másik játékra is el lehet használni, szóval érdemes körülnézni.
A Mega Sale Június 11-ig tart, ami egyben a kupon értékességének a vége is, szóval még van időnk meggondolni, hogy mi mellett tesszük le a szavazatunk.
Ti mire fogjátok elhasználni a kuponotok?
Frissítés
A címben szereplő akció már nem érvényes, mert egy centtel lejjebb vették az árát a játéknak, hogy elkerüljék ezt az akciót.
A kupon csak 14.99 euro-tól van amiböl levonodik a 10 euro de a Witcher 3 14.98 euro tehát rá nem vonatkozik a minusz 10 euro igy nem 1900 ft hanem inkább kb 5000 ft
Vonatkozik rá, próbáld ki. Annak ellenère, hogy a kupon tènyleg 15 euró fölött lenne aktiválható. Èn a vampy-ra ruháztam be ès az is 14.99 euro helyett 4.99 volt.